Örökkévalóság

A gépen lévő jelenleg egyetlen alkotásom amit ma délután alkottam, hála barátnőmnek...(pöppet imádja megsérteni lelkivilágom..mindig) Remélem tetszeni fog...Vigyázat enyhén szomorú...rossz hatással van rám a szomorú hegedű- meg zongoradarabok..Remélem tetszeni fog és véleményezitek *-* (ja amúgy borzalmas írónak tartom magam, de ez nekem tetszett és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy eztet mind ki kell írnom magamból)

 Sírok.  Egyre csak sírok. A könnyek csak úgy peregnek végig az arcomon, ahogy nézem távolodó lépteid. Megint elmész, egyedül hagysz, mint már annyiszor, de én nem szólok egy szót sem.  Csak tűrök némán, csendben.

 A szobában még ott leng édesen bódító illatod, de ez csak kesernyés hiánypótlás. Hiányzol, fogd fel végre!

Hosszú időkre elmész, én csak vérző szívvel várlak téged, aztán feltűnsz. Ó!  A ragyogó hajnal sugarai, melyek bearanyozzák rövid ittléted. Sziluetted homályba vész, de az égi glória által körülölelt árny csakis hozzád tartozhat. Érzem.  Szeretetteljesen mosolygok rád, és kitárom feléd karjaim.

  Jó érzés végre hallani a szíved ritmusát. Fejem a mellkasodon pihen, te egyenletesen szuszogsz alvás közben.  Annyira  jó, annyira múlandó, törékeny eme pillanat. Próbálom kiélvezni minden röpke percét.  Felébredsz és hidegen eltolsz magadtól. Mély hallgatás ül a szobán, miközben te felöltözöl és menni készülsz.

Elfordulok. A háló ajtaja csöndesen csukódik mögötted. Mélyen legbelül zokogok.

Nem! Most nem hagyom, hogy elmenj, így egy szó nélkül, mintha az este meg sem történt volna, mint már annyiszor. A kertkapunál érlek utol, hátulról átölellek. Megtorpansz és megfordulsz. Hátrálok egy lépést.

Te értetlenül nézel le énrám azokkal a gyönyörű hideg kék szemeiddel. Szinte felnyársal a tekinteted. Beletúrok aranyszín fényes fürtjeidbe, és állom a pillantásod.

-Szeretlek… Ne menj el, kérlek! Ne hagyj egyedül! Könyörgöm…- szememből potyognak irántad érzett szerelmem bizonyítékai, melyek vegyülnek mardosó hiányoddal. Lefejted magadról gyönge végtagjaim, de nem szólsz. Nem szólsz, csak megfordulsz és némán távozol.  Soha nem mondasz egy árva szót sem.

Térde rogyok ott a fűben és nézem, ahogy távozol. Karom utánad nyújtom, számat kiáltásra nyitom, de hang nem jön ki a torkomon.

Azt hiszem ez így marad örökké. A világ így tökéletes. Te jössz,  velem vagy, majd némán távozol. Ha másképp történne, az oly törékeny egyensúly felborulna és megszakadna az évszázados körforgás.

Igen. Ez így van rendjén… Mindig is így volt, így is lesz. És én ezt vállalom az örökkévalóságig.

Szeretlek.

Köhömm...Nos igen.. Hol is kezdjem? Talán köszönéssel..Ó igen! Az lesz a legjobb....Nosakkor...
Üdvözlégy vándor, ki eme blogon megpihen!
Ezt az oldalt azzal a céllal létesítem, hogy az én kis irományaim megosszam itt.
Nos igen...Kifejezetten művész lélek vagyok, amolyan rockernek csomagolva(igazán a lelkemre veszem mikor azt mondják, hogy punk vagy emos estleg goth...) Fénytől elzárt meleg helyen vagyok tartandó, egy jó fantasyval/mangával meg egy rakat earl greyyel elvan egész nap...
Mint már feljebb említettem a blogot az irományaim megosztására létesítettem, tehát VÁROK mindennemű kritikát legyen az jó,rossz,építőjellegű.
Remélem tetszeni fognak az írásaim és gyakorta visszatérsz majd ;D
(a vicces az, hogy utálok gépre írni így majd csak nagy lelkierő vétele után fogom füzetből felgépelni őket)
Puszil,ölel,és szeretetét küldi az emberfóbiás blogger(vagyis én) Lejla ^^