Nyos...Azt kell mondjam, hogy ez most született még friss, meleg, lektorálatlan(így hibák előfordulhatnak benne DÖGIVEL) még csak egy ember olvasta...Szimplán ilyen a hangulatom, vagyis volt. Megnéztem egy Hetalia részt és máris jobb lett xD Nomeg drága Roro és Bab barátnőim közreműködésének is köszönhetem, hogy újra van életkedvem :3 viszont ennek akkor is meg kellett születnie. WARING! szerintem depresszív, előre bocsi érte és komikat ><
Ui: nem félreérteni nincsenek testvéreim
Húgaimnak
Egy sóhajjal teszem le a kezemben tartott tollat.
Ma vége. Mindennek örökre vége.
Félbehajtom a papírlapot, majd óvatosan a borítékba
csúsztatom. Ráírom az utolsó szavam
életemből.
„Húgaimnak”
Megvárom, míg a tinta megszárad, aztán apró csókot
lehellek rá. Egy végső búcsú, hogy értsék mit miért tettem.
Csendesen kitolom a széket, majd a dohányzóasztalhoz
sétálok. Felveszem az apró fiolákkal teli üvegcsét. Egyet a tenyerembe
helyezek, majd jobban szemügyre veszem. Vajon milyen az íze? Fájni fog?
Hamarosan úgyis megtudom…
Lassan beveszem az apró kapszulát, és ráharapok.
Kesernyés mandula. Ez az, ami először eszembe jut. Mindig
is szerettem ezt az aromát.
A lélegzetem felgyorsul, kapkodom a levegőt, majd a
földre esem.
A légszomj egyre jobban fojtogat, majd nem marad
más, csak az üres sötétség.
Fáztam. A hideg rettegés tartott a markában.
Nem láttam magam körül semmit.
Hát ilyen lenne a halál, melytől mindenki fél? Nincs
benne egy szemernyi szépség sem, ahogy oly sokan megírták már ez előtt, viszont
békés.
Csak a csönd. A némaság vesz körül, mígnem meg nem
hallok egy zajt, egy igen apró neszt.
Forgok körbe, fel, le, de sehol nem látom a forrását
az egyre erősödő, zenének?
Igen. Mostmár tisztán hallom. Egy zongoradarab. Az
eleje szomorú, a vége viszont…
Akár egy búcsúztató... Nem is! Mintha valaminek a
lezárása, de egy újnak a kezdete lenne.
És ekkor…
A két lány idegesen toporgott az ajtóban.
-
Ne szerencsétlenkedj már! Nyisd ki! Jaj,
add már ide!
Ekkor feltárult előttük az ajtó, és meglátták a
nappaliban nővérük élettelen testét.
Elsápadva siettek oda hozzá, majd a középső
zokogásba törve hajolt a tetem felé.
A kicsi bizonytalan léptekkel az íróasztalhoz ment,
majd kibontva a borítékot olvasni kezdte a benne található levelet. Remegő
kézzel fordult vissza testvéreihez. Arcán csak egyetlen könnycsepp szaladt
végig.
-
Hát ez kellett neked? Tényleg ennyire
reménytelen volt a helyzet?
Ekkor kiesett a lap a kezéből, melyen csak egyetlen
mondat állt.
„A
halálban végre boldogságot lelhetek.”
A földön fekvő lány arcán őszinte mosoly ült.
http://www.youtube.com/watch?v=dZWGH0ougJI&feature=related
link a számhoz amit említek
